Magyar Szemészeti Szakdolgozók Egyesülete

Gyula – szemészeti osztály

Pándy Kálmán Megyei Kórház, Gyula
SZEMÉSZETI OSZTÁLY

Felmerült egy rendkívül jó ötlet a legutóbbi SHAO Közgyűlésen, miszerint ismerjük meg jobban egymást, „mutatkozzunk” be egymásnak. 🙂
Kezdeném a sort, hátha más is kedvet kap hozzá!
Nem szeretnék túl hivatalos lenni, a számokat, végzettségeket inkább a statisztikákhoz tartogatnám. Egy egészségügyi dolgozó, bármely területen dolgozzon is, bármilyen végzettséggel, a beteg érdekét, jó közérzetét, gyógyulását tartsa szem előtt. Természetesen nem mindig egyszerű, több lábon kell állnunk, hogy minden igényt kielégítsünk. Főnővérünket idézve, polihisztorok vagyunk. Az osztály azért működik viszonylag zökkenőmentesen, mert az ápolónők rugalmasak, az új dolgokra fogékonyak, és ami a legfontosabb, van humorérzékük! 😀
Osztályunk 20 ággyal működik, az egész megyéből érkeznek hozzánk betegek. Természetesen a legnagyobb számban a szürkehályog műtétre várok vannak. Az egynapos sebészetnek köszönhetően igen sok beteget “forgatunk meg” hétről-hétre. Az osztályos betegek mellett ambuláns betegeket is ellátunk az osztályon lévő szakrendelésünkön. Éppen ezért néha úgy érzi az ember, hogy egy pályaudvaron kisebb a forgalom! 😀
A kis létszám miatt nővéreink több helyen is dolgoznak. Nem csak az osztályon, hanem szakrendeléseink között is ingáznak. Vannak előnyei is a vándorlásnak! A tudásunkat folyamatosan bővítjük, mindenki ismer mindenkit, s jól alkalmazkodunk az új helyzetekhez.
Nagy változás az osztály életében, hogy 2014. augusztusában új osztályvezetőt kaptunk Dr. Horóczi Zoltán főorvos személyében.

A nővéri gárda az alábbi szakdolgozókból áll:

  • Szekeresné Ficzere Ágnes (főnővér)
  • Nagyné Rasev Julianna
  • Csengeri Lajosné
  • Mácsok Imréné
  • Szinné Bozsó Ilona
  • Fekete Beáta
  • Juhászné Kern Erika
  • Kriszténé Molnár Ildikó
  • Gyihorné Kurta Andrea
  • Müller Julianna
  • Tománé Kiss Ágnes

Szakrendeléseinket:

  • Japport Józsefné (glaucoma, diabetes gondozó),
  • Juhos Imréné (felnőtt),
  • Restyéné Nacsa Beáta (felnőtt, gyermek)
  • és az éppen soros osztályos nővér látja el.

Jöhet a műtő, de csak azért utánunk, mert mint tudjuk, minden szentnek maga felé hajlik a keze.

  • Dobosné Püspöki Erika (főműtősnő)
  • Némethné Fazekas Magdolna
  • Dr. Marosánné Sárközi Erika
  • Szekeres István
  • Török Tibor
  • Maris Katalin

A felsorolást az orvosainkkal zárnám:

Dr. Horóczi Zoltán (osztályvezető főorvos), Dr. Pelle Zsuzsanna, Dr.Bódis Ilona,
Dr. Sallai Ágnes, Dr. Virágos Kis Katalin, Dr. Kárpáti Mónika, Dr. Popper-Sachetti
Andrea, Dr. Pohánka Tünde

Pár fényképet is mellékelek, hogy a nevekhez arcok is tartozzanak!

Gyihorné Kurta Andrea


Képgaléria