A 2023. évi SHAO Díjat kapja: Hódossyné Kemenczei Ágnes
Hódossyné Ági a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikáján kezdte szakmai pályafutását 1978-ban. 1983-tól 2007-ig a Szent Rókus Kórház szemészeti osztályán volt ápoló, majd az osztályvezető ápoló. 2007 és 2011 között a SOTE Szemészeti Klinikáján osztályvezető ápolói feladatokat látott el, majd a Péterfy Sándor utcai Kórház osztályvezető ápolója lett. Közben elvégezte az Egészségügyi Szakképző Intézet menedzser szakát, majd Diplomás Ápolói szakon főiskolai diplomát szerzett. Szakmai munkája elismeréseként több alkalommal részesült kitüntetésben.
A Magyar Szemészeti Szakdolgozók Egyesületének alapító tagja. Évtizedekig ellátta a titkári feladatokat, majd az elmúlt öt évben a Felügyelő Bizottságban munkálkodott.
A SHAO megalakulásában szervezői készségével, szakmai felkészültségével és odaadó munkájával vitathatatlan érdemei vannak. Mindig lehetett számítani rá a kongresszusok szervezésében, a tagok összetartásában, tájékoztatásában és nem utolsó sorban az elnökségi ülések szervezésében.
Egyesületünk megalapításában, működése érdekében végzett áldozatos, kitartó munkáját a SHAO Díjjal szeretnénk megköszönni.