Magyar Szemészeti Szakdolgozók Egyesülete

Laki Árpádné

A 2019. évi SHAO Díjat kapja: Laki Árpádné

Márti 1980-ban ápolóként kezdett dolgozni a Zala Megyei Szent Rafael Kórház sebészeti osztályán, két évvel később már, mint műtősnő tevékenykedett.

1997-ben az ápolói diploma megszerzése után, a szemészet főnővéreként, a SHAO alapító tagjaként segítette az ország szemész szakdolgozóinak összefogását.

1999-ben a zalaegerszegi SHAO kongresszus szervezésével, lebonyolításával szerzett felejthetetlen élményt minden résztvevőnek.

Osztályvezetőként, főiskolai oktatóként, szakmai előadóként mindig az újítást, fejlődést, a betegek biztonságát, és a szakdolgozók megbecsülését tartotta szem előtt, mindezt szívvel, lélekkel, szeretettel, alázattal tette.

Mosolyát, amely 39 évnyi munka után is még mindig ott van az arcán, szemeiben, jól ismerik a munkatársai, betegei egyaránt.

2018-ban már nem jelöltette magát SHAO vezetőségi tagnak, de továbbra is aktív résztvevőként segíti az egyesület munkáját.

Egyesületünk vezetősége és tagsága múlhatatlan érdemei elismeréseként a SHAO 2019.-évi Díjában részesíti Laki Árpádnét.