2014. évi díjazott: Láng Tiborné
Láng Tiborné Lívia 1991-től 2013-ig volt a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinika klinikai vezető főnővére. Több mint két évtizeden keresztül szervezte a klinika szakdolgozóinak munkáját, ellenőrizte a személyre szabott ápolási dokumentációt, felügyelte a gyakorlatra érkezők munkáját. Segítette munkatársai felkészülését tudományos konferenciákon való részvételre és ő maga is számtalanszor volt előadója a Magyar Szemészeti Szakdolgozók Egyesülete Kongresszusainak. Jelentős szerep hárult rá a SHAO VII. Kongresszusának szervezésében. A SHAO vezetőségének munkáját hosszú éveken át segítette, nem egyszer helyet adva a vezetőségi ülések megtartásának az Országos Továbbképző Ülések után. Képviselte egyesületünket 2011-ben az új Szakmai Kollégium szervezésének egyeztető fórumán, ahol többek között neki köszönhetően jutott képviseleti helyünk az Ápolás Szakmai Kollégium Tanácsában.
Láng Tibornét volt munkatársai terjesztették fel a díjra, amit az egyesület vezetősége is támogatott.
A SHAO vezetősége és az Egyesület tagsága nevében a 2014. –évi SHAO Díjjal szeretnénk megköszönni Láng Tiborné Lívia egyesületünkért végzett odaadó munkáját.
A Díjhoz szívből gratulálunk Líviának!
Képgaléria