Magyar Szemészeti Szakdolgozók Egyesülete

SHAO VIII. Veszprém

   A 2011. évi SHAO nagy örömünkre Veszprémben került megrendezésre. Közel 300 résztvevő érkezett a 3 napos szakmai kongresszusra, amire nagyon nagy izgalommal és lelkesedéssel készültünk.
   A konferencia helyszíne a veszprémi Petőfi Színház volt, ahol patinás környezetben fogadtuk a résztvevőket, és jutott hely a szép számú kiállítónak is. A résztvevőknek a város sokszínű szálláshelyei adtak otthont, mindenki megtalálta a számára megfelelőt. Reméljük, hogy akik eljöttek hozzánk, ízelítőt kaptak a megyeszékhely történelmi szépségéből, és szívesen térnek vissza hozzánk a családjukkal is! Dicséret illeti az összes előadót, hiszen az előadások ismét igen színvonalasak, kidolgozottak voltak, a SHAO elnökségének nem volt könnyű dolga, amikor ki kellett választania a díjazott munkákat. Bízunk benne, hogy a kifejezetten erre az alkalomra készített festmények sokáig adnak erőt a mindennapokban is, és emlékeztetik a szemészeti osztályon dolgozó munkatársakat arra, hogy a munkájuk milyen fontos és szép. Természetesen nem maradhatott el a hagyományos mulatság sem, amit a már Szekszárdon szívünkbe zárt zenekar társaságában a Balaton partján tartottunk. A hangulat legalább olyan forró volt, mint az augusztusi este, de a vízpart és a jó társaság hamar táncra csábított mindenkit. A bátrak közül sokan vállalkoztak rá, hogy az éj leple alatt megmártózzanak a vízben is, a többieknek pedig maradt a tánc közben időnként beinduló locsoló. Egy kis feladattal is fűszereztük a rendezvényünket, azok között, akik a legkitartóbban hallgatták az előadásokat, és még néhány kérdésre is tudtak válaszolni, kisorsoltunk egy televíziót. Nagyon sok munkát öltünk a szponzorok felkutatásába, sok helyi vállalkozó ajánlott fel különböző értékű ajándékokat. Jó volt látni az örömöt az arcokon, amit ezen apróbb, vagy olykor nagyobb ajándékok átadásakor láthattunk. Rengeteg munka volt a szervezés, de benne volt a szívünk, és úgy érezzük, hogy akik megtiszteltek minket a jelenlétükkel, érezték, hogy ez a pár nap róluk szólt. Szándékunk szerint a kétévente megrendezett SHAO Kongresszus a szemészeten dolgozó kollégák ünnepe kell, hogy legyen, mi a mai napig szívesen viseljük a Herendi medált, amit csak erre az alkalomra készítettek az általunk tervezett logóval, és az előadók mindegyike részesült belőle. Reméljük ők is büszkék rá!
   Köszönjük a sok segítséget, a támogatást a SHAO részéről, a nem szűnő lelkesedést Elek Ilonának, és a további szervezőknek türelmet és természetesen sikeres rendezvényeket kívánunk!

Honlapunkon megtalálhatóak a fényképek, cikkek, TV riportok:
http://www.vmkorhaz.hu/kongresszus-shao/

Solczné Sándor Katalin


Képgaléria