A 2018. évi SHAO Díjat kapja: Szekeresné Ficzere Ágnes
A Békés Megyei Központi Kórház Pándy Kálmán Tagkórház Szemészeti osztályán 1981-től 2017-ig dolgozott, 1987-től főnővéri pozícióban.
SHAO (Magyar Szemészeti Szakdolgozók Egyesülete) – alapító tagja, a Felügyelő Bizottság elnöke 2018-ig. 2001-ben a III. SHAO kongresszusa Gyulán került megrendezésre, melynek főszervezője volt.
Többször szervezett helyi szemészeti, pontszerző előadásokat, ahol nem csak szemészeti szakdolgozók, hanem más területen dolgozó ápolók, asszisztensek is részt vehettek.
Nagyon jó kapcsolatot ápolt a helyi Vakok és Gyengénlátók Szövetségével, több programot szerveztek közösen.
A szemészeten dolgozók továbbképzése, összefogása mindig szívügye volt. Munkatársait is előadások írására, kongresszusokon való részvételre ösztönözte.
A SHAO vezetősége és az Egyesület tagsága nevében a 2018.-évi SHAO Díjjal szeretnénk megköszönni Szekeresné Ficzere Ágnes egyesületért végzett odaadó munkáját.